temp vid loop

Tartalomjegyzék

Halásztelek története

A mai községnek és közvetlen környékének területe már a kőkorszakban is lakott volt. Erre utalnak a Duna-part omladozó homokjában régészeti ásatások során feltárt és felszínre hozott kőbalta, a temetkezési cseréptöredékek, a kastely22halászathoz szükséges kezdetleges hálónehezékek (az 1920-30-as években végzett ásatásokból) és a legutóbbi lelet, a szarmata korból származó urna. A terület a római légiók számára védhetetlennek és túlzottan veszélyesnek bizonyult, így sohasem lett belőle hídfőállás. A rettegett hun uralkodó, Attila innen indította elsöprő támadását a mai Százhalombatta helyén épült római erődítmény elfoglalására. 

Honfoglaló őseink az egész Csepel-szigetet, így e térséget is nyári szálláshelyként birtokolták. Méneseik tartásához egymáshoz közeli településeket hoztak létre: Szőlőst, Hárost és Tökölt. A megélhetést a halban bővelkedő Duna és mellékvizei nyújtották, de a XII. századra a mezőgazdaság szerepe is megerősödött. A magyarok honfoglalása után, egy 1270-es királyi oklevél az első hiteles forrás erről a területről és az itt lakó népről (az írás „thukuli” népét említi). A folyó gyakori áradásai az említett elődközségeket templomaikkal együtt elmosták, így a terület szinte lakatlanná vált. A terület elnéptelenedése a XVI. században a török uralommal is felgyorsult. Az elpusztult települések határát a környező falvak bekebelezték. A török uralom után a túlélő települések (Szigetszentmiklós, Tököl) felosztották maguk között az üres földterületeket. Ezt követően a terület puszta és major besorolású megnevezéssel Tökölhöz tartozott. A XIX. század végéig közös legelőnek használták a terület egy részét, a fennmaradón kukoricát, búzát, árpát, termeltek. A XIX. századig a majorsággal szemben a Duna túlsó partján úszó vízimalom működött. Községünk elődje az 1860-as évektől az összeírásokban Tököl lakott külterületeként szerepel, népessége 1870-ben mindössze 67, 1880-ban 56, 1890-ben 68, 1900-ban 95 fő.

A Hermina-major elnevezés Warmann Ernőtől származik, aki nővéréről nevezte el új birtokát. Haladó gondolkodású emberként a Dunán egy vízművet, csatornahálózatot létesített és öntözhetővé tette a területet. Nevéhez fűződik a Duna vízét átemelő szivattyúház, amely a mai Kisgyár utca meghosszabbításában, a folyó partján romjaiban még megtalálható. Segítségével a Duna vize a legnagyobb szárazság idején is eljutott a növényekhez. A századforduló környékén Warmann Ernő eladta itteni birtokát Sándor Pálnak. Ő csányi dinnyetermelőket telepített ide. Az öntözhető területen kertészetet hoztak létre és kikísérleteztek egy újfajta görögdinnyét, amelyet gazdájukról Sándor Pálnak neveztek el. Sok csányi dinnyés kötött házasságot a Tökölről kitelepült gazdák lányaival. 1910-ben a lélekszám 208, 1920-ban már 254 fő.

A földet tulajdonosa néhány év után eladta a Tököli Dunamenti Kertészeti Rt.-nek, mely az Olasz-Magyar Bank tulajdona volt. A birtok ezt követően a felvidékről származó Malonyay család kezébe került. Ekkor válik híressé az 1892-ben épített kastély vendégszeretetéről, estélyeiről. (A kastélyt – hányattatott sorsa után – csak a legújabb évezred elejére sikerült felújítania új tulajdonosának, Adolf Wögerbauer osztrák befektetőnek.)

A népesség száma jelentősen a háborús években ugrott meg. A külterületi lakott helyen összeírtak száma 1930-ban 168, 1941-ben 114, 1949-ben 1401 fő. A családot a nagy világgazdasági válság csődbe jutatta, s így birtokukat a gyökérpusztai 50 hold kivételével szinte teljesen eladták Sémény Jenőnek. A birtok Sémény tönkremenetele után konzorcium kezére került. 1926-ban a konzorcium kezdte meg a parcellázást. A csepeli és tököli gyárakban dolgozók – élve a részletfizetési lehetősséggel – kedvezménnyel jutottak a kb. 200 négyszögöles telkekhez, s mellettük bolgár családok béreltek mintegy 20 holdnyi földeket. Ők sokszor emberfeletti erővel dolgoztak megélhetésükért és a terület fejlődéséért, főleg zöldséget termeltek.

A harmincas évekig mintegy 20 bolgár család került ide. A csökkent területű birtok a majorral együtt Vitéz Füzéressy István személyében új gazdát kapott, aki a területet vitézi földbirtokként kapta. A szájhagyomány szerint kártyán nyerte el tőle Stein Emil, a Kereskedelmi Bank vezérigazgatója. Nevéhez fűződik az öntözött terület nyugati részére (a kastélytól a Dunáig terjedő területre) telepített barackos, erre utal a község nyugati részének hagyományos neve. A lélekszám gyarapodása miatt ezidőtájt iskola is indult. A Hermina majorba betelepülőknek Tököl község elöljáróságától betelepülési engedélyt kellett kérniük. A parcellázást követő időszakban mintegy 20 bolgár család bérelt itt családonként 10-15 holdnyi földet, amelyet híres technológiájukkal: öntözéssel, trágyázással és köztesek ültetésével nagyszerűen művelték. Idehozták szakértelmüket s megismerve a talajviszonyokat kiderült, hogy milyen kitűnő ez a terület a zöldségtermesztésre.

bolgarkerek5A bolgár kertészet „vertikális” üzem, a kertész egyben kereskedő is, aki termékét értékesítette a fővárosban. A főleg Polikraiste (Bulgária) faluból érkezettek állampolgárságukat, identitástudatukat, a szülőfölddel való kapcsolatukat megtartották. Később többen megvették a bérelt földet, és olyan szintre fejlesztették a kertészetet, hogy munkásokra is szükség volt. E gazdálkodás hatása érezhetővé vált a Hermina majorban élők között.

Az 1920-as évektől kezdődően egy tanteremben folyt az iskolai oktatás. Tíz év múlva legalább kettő tanteremre és több pedagógusra volt szükség, hogy az 1-6. osztályosok tanítása megoldott legyen. A település fejlődését jelzi hogy 1932. december 10-én az állami elemi népiskola gondnokságának kérelmét tárgyalja a község elöljárósága. Állást foglalnak abban, hogy amíg a második tanterem nem épül meg, addig a község béreljen egy helységet, mert a „herminamajori iskoláztatás a mai keretek között helyt nem állhat miután az iskola túlzsúfolt. A tankötelesek száma 156 fő és a félnapos tanítás mellett a meglévő tanterem 78 tanköteles részére kicsi és ez feltétlenül a tanítás eredményességének rovására megy.”

1932-ben kézbesítő állást létesítenek Hermina telepen, és javadalmazását 144 pengőben állapítják meg.

1936-ban Tököl község elöljárósága, elhatározta, hogy 1937. január 1-jétől egy tisztviselője meghatározott napokon itt dolgozzon. Az anyakönyvi ügyeken kívül, helyben lehetett elintézni a hivatalos teendőket. A telep lakosságának növekedése azt az igényt is magával hozza, hogy végleges nevet adjanak lakóhelyüknek. A telepet Attila telepnek és Jaj telepnek is nevezik, mindenféle gúnyos elnevezéseket találnak ki miután a hivatalos elnevezés még nem történt meg. Ekkor a telep 1400 lelket számlál, a postai levélforgalom szempontjából is szükséges, hogy a végleges elnevezés megtörténjen. Ezen ülésen kitérnek az utcák elnevezésére is. A telep két részén 14 utca és egy nagyobb tér van. A belügyminiszter a felterjesztett „Szent István telep” elnevezést nem engedélyezi, mert Pomáz község határában van egy ilyen nevű vasúti megállóhely (mely postai távbeszélői hivatallal is ellátott). Utasítja a község elöljáróságát, hogy a helyi földrajzi névanyag felhasználásával képzett, más megfelelő név használatát kérelmezze. Az elöljáróság ezt elmulasztja, így marad továbbra is a Hermina telep elnevezés.

A mai „régi iskolának” nevezett épület helyén a „Kultusz Miniszter Úr” hozzájárulásával vályogból két tantermes iskola épült, a település szaporodó gyerekeinek elhelyezésére. (Visszaemlékezések 1933. szeptemberét említik az átadás idejének. Ezt később 1938-ban egy teremmel bővítik.)

tokol-dunai-repulogepgyar1941-ben megkezdődött a Dunai Repülőgépgyár és az ehhez tartozó repülőtér építése. 1942-ben létrehozták a Fogaskerékgyárat. Mindezek meggyorsították a település fejlődését a munkavállalási lehetőségek kiszélesedését. Hermina major környékén a nagyváros közelsége és a helyi mezőgazdasági birtokok miatt hosszú ideig nem volt ipari létesítmény. A háborús készülődés az ipartelepítés oka. 1942-ben a csepeli Weiss Manfréd Rt az akkori Hermina telepen egy kisebb üzemet telepített ahol alkatrészeket gyártottak a „nagy” gyárban készült gépekhez, de elsődlegesen azzal a céllal létesült, hogy odahelyezve megmentsék az értékes szerszámgépeket a bombázástól. Helytörténeti érdekesség, hogy az emberek a „Nagy Gyár” egyszerűsítő kifejezés mintájára „Kis Gyárnak” hívták. 1944 elején 100 munkással marógépek és fúrógépek alkatrészeit, fogaskerekeit gyártották itt. Ezért is él az idősebbek körében és némely forrásmunkában a „Fogaskerékgyár” elnevezés, noha ilyen neve hivatalosan nem volt.

1944 tavaszát követően hadiiparral is foglalkozni kellett a gyárnak (röppentyű alkatrészeket gyártottak). A harcok alatt a gyártócsarnok megsérült. Közvetlen a felszabadulás után nem hozták rendbe az épületet, de a még fedél alatt lévő és elzárható része a Csepeli Kerékpárgyár raktárául szolgált. A jelentős hadiüzemig, a repülőgép gyárig jó utat építettek, az út Csepelt kötötte össze a gyárral és áthaladt Hermina telepen is. Bevezették a rendszeres autóbusz közlekedést, így nem kellett többet kerékpárral járni Csepelre.

A népesség száma az 1940-es évektől kezdődően megugrott, és kialakult a településen élő nagyszámú mezőgazdasági és ipari munkásréteg. A második világháború komoly áldozatokat követelt a település lakóitól, hiszen a németek nagy erőkkel védték a gyárakat, a repülőteret és a Budapestre vezető utat. Több helybélit kivégeztek együttműködés vagy árulás vádjával. A háborús években a lakosság száma a hadiüzemek nyújtotta munkalehetőségek miatt gyorsan növekedett. A bombázások hatalmas károkat okoztak. A Tököli repülőtér és repülőgépgyár volt az amerikai támadóerők és a RAF első magyarországi célpontja. Bombázása 1941. április 3-tól sokszor megismétlődött. Szőnyegbombázását a község és a Duna-parti részek is elszenvedték.

repgyar-bobazasaA bombák 2/3 része a repülőtér és a Duna közé eső területre hullott. Az ipari üzemekben termelt áruk a védekező német-magyar csapatok számára fontosak voltak, így az előretörő szovjet hadsereggel szinte állóháborúra rendezkedtek be ezen a területen. A lakosság elmenekült vagy kitelepítették. A terhek csökkentésére, visszatérésre november 26-án, a front megszűnése után volt lehetőség. Az 1945-ös esztendő az újjáépítés, pártalakulások időszaka volt. A helybeliek létrehozták a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Párt és a Kisgazda Párt helyi szervezeteit, és megalakították az ifjúsági és nőszervezeteiket is. Rendezvényeket szerveztek, amelyek bevételeiből és más ötletes módon segítették az elesettebbeket. Kezdeményezték a „szükségóvoda” megnyitását, a gyerekek felügyeletét, amíg a szülők dolgoztak. 1945. márciusában jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány földreform rendelete, melynek értelmében kisajátítottak a 100 holdnál nagyobb birtokokat. Megalakult a Földosztó Bizottság, összeírták az igénylőket és felosztották a rendelkezésre álló földterületeket.

A háborút követően látványosan emelkedett a lélekszám. Egyre többen költöztek ide, Hermina telep fejlődése felgyorsult és az itt élők száma az 1941. évihez képest megtízszereződött. Már 1947-ben felvetődött a külterületi lakott rész önálló községgé való alakulása, a közigazgatási ügyek intézése, az egészségügy megszervezése, stb. érdekében. A tököli képviselő testület döntése alapján, ezután hetente két alkalommal, helyben közigazgatási napot és orvosi rendelést kellett tartani. A területen az utcáknak nevet és a házaknak számot adtak, amelyek egy utcanév kivételével ma is használatban vannak. Az 1947-48-as tanévtől a nyolcosztályos általános iskolában megkezdődött az alsó tagozatban a részben osztott, a felső tagozatban pedig a szakrendszerű oktatás. 1949-ben már 1401 fő lakott itt. Felvetődött az igény a telep végleges nevének megállapítására. A belügyminiszter rendeletére 1949. május 21-én felterjesztették Tököl község belterületének leírását. Május 30-án a tököli vezető jegyző ismertette a járási főjegyző leiratát, amely két külterületi lakott helynek önálló községgé alakulásáról intézkedett.

A Hermina telep ideiglenes néven alakult községet 1950. március 1-jével nagyközséggé szervezték. Emlékeztettek arra, hogy Hermina majort Attila telepnek, Jaj telepnek is nevezik, de nem lenne jó, ha ezek közül valamelyik a végleges elnevezés lenne. 200 évvel ezelőtt a dunai árvíz elmosott egy Csepel –szigeti kis falut, amelyet a levéltári adatok szerint Halászteleknek neveztek. Indokolttá vált, hogy Hermina major leváljon Tökölről. A Halásztelek nevet csak 1951. május 23-án nyerte el. Az 1950-től 1990-ig terjedő 40 év Halásztelek életében a lakosság intenzív gyarapodásának és gazdasági, kommunális, szociális, kulturális ellátásukat megvalósító intézmények és hálózatok kiépülésének időszaka. Az 1950-es tanácsválasztások után létrejött a községet irányító helyi tanács és végrehajtó bizottság. Megalakult az első termelőszövetkezeti csoport, amely egyesülések után hamarosan nagy taglétszámú, nagy földterületen gazdálkodó termelő szövetkezetté alakult. Az itt letelepedett bolgár kertészek önálló szövetkezeti csoportot formáltak.

szimfiAz 1950-es évi tanácsválasztások során megválasztották 27 főből álló tanácsi testületet és az 5 fő végrehajtó bizottságot. Az első VB-elnök idős Vancsai István lett, s a VB titkári teendőkkel Szabados Erzsébetet bízták meg. Az új tanács első intézkedése egy 20 férőhelyes óvoda kialakítása volt, melynek működését a szűkös anyagi lehetőségek miatt – közadakozásból oldották meg. Az egykori „Fogaskerékgyár” épületében 1949-ben Mintagépgyár néven kezdődött meg a termelés, majd az üzem 1950-51-től önálló gyárként működött tovább. 1964-től Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézeteként szerszámgépek fejlesztésével, kutatással foglalkozott. (SZIMFI).

1950-57 között több kisebb szövetkezet egyesüléséből létrehozták a Szabad Május Termelőszövetkezetet. A községben élő bolgár kertészek az 1960-as évek elején, Egyetértés néven megalakították szövetkezeti csoportjukat, amely a beszerzést és az értékesítést végezte. 1962-ben a szigetszentmiklósi Rózsa Ferenc Tsz beolvadt a Szabad Május Termelőszövetkezetbe. Halásztelek lakóinak száma az 1960-as népszámlálás adatai szerint 2207 fő volt és 3 külterületi lakott hely tartozott a községhez. A faluban korábban megkezdődött a villanyhálózat kiépítése, amely 1963-ban fejeződött be. 1964-ben megalakították 509 taggal a Halásztelek Ivóvíz Társulatot. A községben közkutak, tűzcsapok jöttek létre. Megkezdték a családi házak vízvezetékeinek bekötéseit is, valamint felvetődött a csatornahálózat kiépítése, amely elkészülte után lehetőséget teremtett lakótelepi rendszerű lakásépítésre is. Ezt 1968-ban, az OTP által épített lakásokkal kezdték, majd folytatták a SZIMFI lakóteleppel. Az 1960-as évek végére a barackos területe lecsökkent, helyét utcák, házak vették át. Javult a közellátottság, a Kisgyár elnyerte mai formáját, felépült két új iskola és templom.

kiszebabu-dunapartA következő évtizedek során az óvodai férőhely folyamatosan bővült. 1980-ban már 250 gyermek gondozását biztosították. A hiányként jelzett bölcsődei igény kielégítésére szintén építkezésbe kezdtek, és a 70-es évek végére a falu felépítette 60 férőhelyes bölcsődéjét. Az iskolai oktatás 1971-ben a korábbi évektől folyamatosan bővített nyolc tantermes általános iskolában folyt, de az 16 tanulócsoport részére zsúfolt volt. 1971-ben új általános iskola megépítéséről határoztak, amely 1984-ben készült el. Zeneiskolai oktatás 1965-óta van Halásztelken. Az 1971-ben létesített 120 férőhelyes Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet - amely gyümölcs, szőlő és zöldségtermelést oktatott a diákoknak - és a hozzátartozó kollégium napjainkra általános, szakiskolai és gimnáziumi résszel bővült. A gyakorlati oktatást a Kertészei Egyetem Tangazdaságának halásztelki kerületében végezték, amelyet az egykori Stein, Rassay, Mester-féle magángazdaságokból alakítottak ki. A szövetkezetek összevonása 1975 táján felerősödött.

A faluban működő 2 gazdaság Alkotmány néven egyesült, amely 1976-ban beolvadt a Duna MGTSZ-be. Halásztelek határában élelmiszer feldolgozó üzem, hűtőház létesült, komoly feldolgozó ipar alakult ki. A községben az 1960-as évekre megépült orvosi lakás és rendelő biztosította az állandó körzeti orvosi ellátást. A következő két évtizedben bővült az orvosi körzetek száma, továbbá fogorvosi és gyermekorvosi rendelések szervezésével javították az egészségügyi ellátást.

 A rövid településtörténeti leírás Bakó Gábor: Halásztelek - Helytörténet, földtan, élővilág, táj-felszín alapú változások című könyve alapján készült, nagyrészt a szerző képeinek felhasználásával.